A spániel napjaink egyik közkedvelt, szívesen tartott fajtája. Történetük egészen az i. e. V. sz-ig nyúlik vissza az õsi Karthagó koráig ahol egyes ábrázolásokon spánielszerû kutyákat láthatunk. A spániel szó eredetérõl két elképzelés létezik. Egyesek szerint a spániel név a karthagói „nyúl” szóból alakult ki, míg mások úgy gondolják, hogy Spanyolország latin nevébõl – Hispania. Fejlõdésük során mindig is vadászatra használták õket és a fajtaváltozatok különválása is a vadászatban betöltött szerep szerint alakult. A spánielt Shakespeare és Chaucer is megemlíti mûveiben. A különbözõ típusok szétválasztása és külön-külön tenyésztése csak a XIX. sz elején kezdõdött. Így napjaink spánieljei megjelenésükben jóval sokszínûbbek mint Shakespeare korában.

 

I. Károly angol király 3 idõsebb gyermeke Anthonis van Dyck (1599-1641) képe

Az 1800-as évek közepén az Angol Kennel Klub Fajtakönyve csak súly szerint különböztette meg a spánieleket.Ha a kutya súlya 25 font (11,2 kg) alatt volt, akkor cocker spánielnek nevezték, ha pedig ennél nehezebbnek bizonyult, akkor field spánielnek. Természetesen ezzel a módszerrel egy idõ után nem lehetett helyesen különválasztani az egyre markánsabban megjelenõ fajtaváltozatokat, ezért az 1885-ben megalakult Spániel Klub minden fajtaváltozatra kidolgozta a standard-et, amit az Angol Kennel Klub 1893-ban bejegyzett a fajtakönyvbe.

A spánielek „társadalma” napjainkban igen változatos; a legelterjedtebb angol cocker spániel mellett megtalálhatjuk az amerikai cocker, amerikai vízi, az ír vízi spánielt, a field, az angol springer és a welsh springer spánielt, a clumber és sussex spánielt; továbbá a King Charles, a Cavalier King Charles, a japán, illetve tibeti spánielt.

A vidám spániel

Bár a spánielek külleme, megjelenése igen változatos, viselkedésük, temperamentumuk nagyon közel áll egymáshoz.

A jellegzetes spániel temperamentum: a vidám spániel. A spánielek temperamentuma vidám, barátságos, hûséges és magával ragadó. Ennek a viselkedésnek a legszembetûnõbb megnyilvánulása a szinte szûnni nem akaró farriszálás és farokcsóválás.

Rendkívül kedvelik a gyerekeket és nagyon jó társak. Bár a spánielek többsége éber, nem támadnak. Mivel alapvetõen barátságos, a betörõt inkább barátnak mint ellenségnek tekinti.

„Vadászvérének” következtében szüksége van egy kis önállóságra is, de a hosszú séták alkalmával sem távolodik látótávolságon kívülre. A spánieleknek szükségük van az ember társaságára és annak ellenére, hogy képes végigaludni a napot míg a gazda dolgozik, az együtt töltött idõben igényli a foglalkozást és minden alkalmat megragad, hogy játszhasson és mozoghasson.

Az angol cocker spániel

Az angol cocker spániel a spánielek közül a legelterjedtebb és legismertebb fajtaváltozat. Az emberek többsége ezt a fajtát képzeli maga elé, ha a spánielekrõl beszélünk. Közkedveltsége nem véletlen: remek, tanulékony, intelligens és játékos társa az embernek, emellett kitûnõ vadászkutya: a legnehezebb terepeken is megállja a helyét, munkáját földön és vízen egyaránt kitûnõen végzi. Kialakulása a XIX. sz. közepére tehetõ. Kisebb szárnyasok vadászatára használták. A szukák magassága 36-39 cm, a kanoké 37-40 cm. Súlyuk 11-14 kg.

Megjelenése: A fej kissé nagy, az arcorri rész hosszúkás, füle lelógó dús szõrzet borítja, szeme barna. Teste erõs, kompakt, mély mellkassal és rövid háttal. Farka csonkolt, tartása a hátvonallal egysíkba esik. Végtagjai közepesen szögelltek, a mancs kör alakú.

Szõrzet: A törzsön hosszú, míg a fejen és a végtagok elülsõ részén rövid, selymes.

A szõrzet színe: Az angol cocker spániel igen gazdag a színváltozatokban: arany, fekete, fekete-fehér, fekete-cserbarna, vörös-fehér, fekete-fehér-vörösesbarna, cobolyszínû, blauschimmel.

Az amerikai cocker spániel

Mint a neve is utal rá, ez a fajta az angol cocker kistestvére. Végleges kialakulása az 1800-as évek végére tehetõ. Mint európai társát, szintén vadászatra használták-használják, de kitûnõ házikutya is egyben.

A fajta az I. világháború után tett szert nagy közkedveltségre az Egyesült Államokban, de 1936-ig együtt állították ki õket az angol cockerekkel, melyeket ebben az évben ismerték el mint önálló változat. Ennek ellenére az Amerikai Kennel Klub csak 1946-ban ismerte el az angol cocker spániel önálló standard-jét.

A legjelentõsebb eltérés a két fajta között méretben van, mivel az amerikai cocker spániel kisebb angol társánál: A szukák magassága 35-36 cm, míg a kanoké 38 cm. Súlyuk 10-14 kg körül mozog.

Általános megjelenésében könynyedebb, elegánsabb kontinentális párjánál, az arcorri rész rövidebb, a koponyacsont domborúbb, a szõrzete selymesebb.

Sokak meglepetésére az amerikai cocker spániel mint show-kutya népszerûsége jelentõsen megnõtt az 1960-as évek Angliájában, majd a ringen kívül is egyre kedveltebb lett. Mindezek mellett a legnépszerûbb fajta Angliában és szerte a világon az angol cocker spániel maradt.

A kis kedvencek

A spánielekrõl szóló rövid ismertetõnk nem lenne teljes, ha néhány mondat erejéig ne térnénk ki a csak kedvtelésbõl, ölebként tartott, kis termetû spánielfajtákra, melyek legismertebb képviselõi a Cavalier King Charles spániel, valamint a King Charles spániel. Hasonló nevük nem véletlen: õseik közösek, nevüket nagy rajongójukról, II. Károlyról kapták. A XVII-XVIII. sz. Angliájában a nemesség és az uralkodóház kedvenceinek számítottak. Késõbb megjelentek az elsõ „torz”-fejû kutyák, ami a fajta kettéválásához vezetett. A két fajta közti legnagyobb különbség is a King Charles rövidebb, tömzsibb fejformája és kisebb termete. Színezetük megegyezik; egyszínû vörös; fekete, sötétbarna-, fehér foltokkal, barna mintázattal; fehér alapon barna mintázattal. A Cavalier magassága 28-34 cm súlya 4,5-8 kg míg a King Charles magassága 25 cm súlya 4-5 kg körül mozog.

 

Clumber spániel

Egészségügyi problémák

Szinte az összes spániel fajta erõs, egészséges szervezettel rendelkezik. Életkoruk 12-13 év közül mozog. Az elõforduló betegségek közül a leggyakrabban elõfordulhatnak:

Csípõízületi diszplázia: a hátsó végtagok szabálytalan illeszkedése. Ez a betegség a tenyésztett kutyák legtöbbjénél elõforul, leginkább a nagytermetûeknél. Okai fõleg öröklöttek, de kialakulhat a helytelen táplálás következményeként is. Megelõzni a tenyészkutyák ellenõrzésével, diszpláziaszûréssel, illetve a nem mentes kutyák tenyésztésbõl kivonásával, valamint helyes, változatos, kalciumdús táplálással lehet. A kórt orvosolni csonterõsítõ tablettákkal, illetve súlyosabb esetekben mûtéttel lehet.

Fülfertõzés, -gyulladás: Az összes nagy, lelógó fülû kutyafajta rendszeres fülápolást igényel. Ennek az ajánlott rendszeressége: hetente. Ezt legegyszerûbben fültisztító pálcika segítségével végezhetjük, de vigyázzunk, hogy ne hatoljunk túl mélyre a kutya fülében. Sok problémát megelõzhetünk, ha a fülkagyló körüli dús szõrzetet rendszeresen megnyírjuk. Ezzel elejét vehetjük, hogy a dús szõrzetben a por megálljon, illetve jó környezetet biztosítson a kölönbözõ baktériumok számára.

A fülgyulladásra utaló jelek: barna, gennyes váladék a hallójáratban, állandó fülrázás, fülvakarás, a fej ferdén tartása. Minden esetben azonnal forduljunk orvoshoz!

Trimmelés – kefézés – körömvágás

Trimmelésre elsõsorban a kiállításra szánt kutyáknak van szükségük, de az alapvetõ szõrzetápolás a kutyáról való gondoskodás része, akárcsak a kutya táplálása. Ezzel a folyamattal nem csak a kutyánkat tesszük szebbé, de megelõzhetünk sok fertõzést, betegséget és sérülést is. A helyes trimmelés idõigényes és nagy türelmet, szaktudást, valamint felszerelést igényel, ezért mindig forduljunk szakképzett kutyakozmetikushoz, ne próbálkozzunk egyedül otthon!

Körömvágás: a körömvágással elejét vehetjük, hogy – akárcsak az embereknél – a túl hosszú körmök valamibe beleakadhassanak és letörve fájdalmat okozzanak a kutyának, illetve megelõzhetjük hogy a letör köröm környéke esetleg elfertõzõdjön.

A fül szõrzetének levágása mellett idõnként le kell vágni a lábujjak közötti szõrzetet is, szintén a fertõzések elkerülése végett.

Kefézés: A spánielek általában évente egyszer vedlenek, ilyenkor a levedlett szõrzetet napi keféléssel könnyedén eltávolíthatjuk. E mellett a rendszeres kefézés ápolja, csinosítja kutyánk szõrzetét.

  Lieb György

  Jó tudni: Ha Angliában beszélünk a cocker spánielrõl, akkor magától értetõdõen az angol cockerre gondolnak, míg Amerikában az amerikaira.

Árky Béla bácsi